Az előző posztban igyekeztem eloszlatni pár tévhitet a kínai nyelv "nehézségével" kapcsolatban. A mostani írásban pedig arról szeretnék beszélni ami szerintem a valós kihívást jelenti a kínaiul tanuló számára.
Az első dolog amiről említést kell tennünk, az természetesen a nyelvtanulás "technikai" része: maga a nyelv, mint jelrendszer. A legtöbb írás, ami a kínai nyelv tanulásával foglalkozik, kizárólag erre az aspektusra fókuszál. Érthető is, hiszen ez maga "A nyelv", kiejtéssel, hangsúlyokkal, írásjegyekkel együtt. Igen, a nyelvet megtanulni nem rövidtávú elfoglaltság, de messze nem lehetetlen. Arról, hogy a magyar anyanyelvű tanulónak mi nehéz és mi könnyebb a kínai nyelvben, már mások írtak, én most szeretném ezt az egész nyelvtanulás dolgot egy kicsit tágabb kontextusba helyezni. Mert tudni a szavakat, írásjegyeket, hangsúlyokat, még nem jelent teljes tudást.
Az alapok megtanulása természetesen fontos, de a munka nem ér véget a 3-4000 írásjegy megtanulásával és a nyelvtanilag helyes mondatok felépítésének képességével. Sőt, az igazi munka talán csak itt kezdődik. Mert a nyelv csupán eszköz, gondolatok, jelentések hordozója, de ahogy ez az eszköz, a kínai nyelv erősen különbözik a mi eszközünktől, nyelvünktől, ugyanúgy a közvetíteni szánt gondolatok sem egyformák. Minden nyelv az adott kultúrában gyökerezik, a kínaira ez talán különösen igaz. Rengeteg kifejezés, fogalmazásmód mutat világszemléletbeli különbségekre, amik megértése és főleg elsajátítása kihívás lehet a tanuló számára. Például itt van az idő fogalma: a mi nyugati világunkban ha az időt vizuálisan akarjuk elképzelni, általában egy vízszintesen futó vonalra gondolunk. A kínaiaknál az idő függőlegesen mozog, azok az időhatározó kifejezések amelyek a "korábbi" illetve a "későbbi", "utáni" értelmet jelölik (pl. olyan kifejezésekben mint a "múlt hét" és "jövő hét") helyhatározóként is működnek, és olyankor az értelmük "fölött", "rajta valamin", illetve "alul","valami alatt". Ezekhez a különbségehez ugyanúgy hozzá kell szokni, mint az írásjegyek meghatározott vonássorrendjéhez, a jó hír viszont az, hogy idővel ugyanolyan automatikussá is válnak.
A végére hagytam a legnehezebb dolgot, ami az én véleményem szerint a legnagyobb kihívás a kínaiul tanuló számára, ez pedig nem más mint a társadalmi érintkezés íratlan és gyakran kimondatlan szabályai. Ezeket a szabályokat megtanulni nehezebb, mint a nyelv technikai aspektusait, elsősorban azért, mert erről nincsenek tankönyvek és a tanárok sem sokat beszélnek róla. Ugyanakkor létfontosságú, hiszen ez határozza meg a személyes kapcsolatainkat az anyanyelvű beszélőkkel. Külföldiként általában nagyfokú udvariassággal fogadnak minket a kínai társadalmak (személyes kapcsolatokról beszélek, nem az átlagos utcai ismeretlenekről, ha jártál már Pekingben vagy Shanghaiban, akkor tudod a különbséget), ami kezdetben sokat segíthet a beilleszkedésben, később azonban problémákat okozhat. Ugyanis kívülállóként természetes, hogy időnként hibákat követünk el,megszegjük az íratlan szabályokat, amiket nem is ismerünk. Ám míg a nyelvi botlásainkat adott esetben szívesen kijavtják, jó eséllyel senki nem fog minket figyelmeztetni ha véletlenül udvariatlanok voltunk. Mivel a hagyományos kínai értékrend szerint a harmónia mindennél fontosabb (erről bővebben majd egy másik írásban), mindenféle nyílt konfrontáció udvariatlanság, és bármi áron kerülendő. Vagyis akkor is mososlyogni fognak rád, ha éppen vérig sértetted az egész családjukat, később meg nem fogod érteni, miért nem hívnak többet, mikor legutóbb is olyan jót beszélgettetek. Hacsak nincsen óriási szerencséd és egy brutálisan őszinte kínai barátod aki rámutat a hibákra, rendkívül nehéz megtanulni a szabályok szerint játszani.
Az én személyes tapasztalatom az Ázsiában töltött évek alatt azt mutatja, hogy a társadalmi normák ismerete legalább annyira fontos a beilleszkedésben mint a nyelvtudás. Bár az első időkben mindenki udvarias és segítőkész, de hosszabb távon bizony elvárják, hogy "kínaiként" viselkedjünk. Hogy akkor ezt hogyan lehet megtanulni? A következő poszban megosztok pár tippet, ami nekem hasznos volt.
Az első dolog amiről említést kell tennünk, az természetesen a nyelvtanulás "technikai" része: maga a nyelv, mint jelrendszer. A legtöbb írás, ami a kínai nyelv tanulásával foglalkozik, kizárólag erre az aspektusra fókuszál. Érthető is, hiszen ez maga "A nyelv", kiejtéssel, hangsúlyokkal, írásjegyekkel együtt. Igen, a nyelvet megtanulni nem rövidtávú elfoglaltság, de messze nem lehetetlen. Arról, hogy a magyar anyanyelvű tanulónak mi nehéz és mi könnyebb a kínai nyelvben, már mások írtak, én most szeretném ezt az egész nyelvtanulás dolgot egy kicsit tágabb kontextusba helyezni. Mert tudni a szavakat, írásjegyeket, hangsúlyokat, még nem jelent teljes tudást.
Az alapok megtanulása természetesen fontos, de a munka nem ér véget a 3-4000 írásjegy megtanulásával és a nyelvtanilag helyes mondatok felépítésének képességével. Sőt, az igazi munka talán csak itt kezdődik. Mert a nyelv csupán eszköz, gondolatok, jelentések hordozója, de ahogy ez az eszköz, a kínai nyelv erősen különbözik a mi eszközünktől, nyelvünktől, ugyanúgy a közvetíteni szánt gondolatok sem egyformák. Minden nyelv az adott kultúrában gyökerezik, a kínaira ez talán különösen igaz. Rengeteg kifejezés, fogalmazásmód mutat világszemléletbeli különbségekre, amik megértése és főleg elsajátítása kihívás lehet a tanuló számára. Például itt van az idő fogalma: a mi nyugati világunkban ha az időt vizuálisan akarjuk elképzelni, általában egy vízszintesen futó vonalra gondolunk. A kínaiaknál az idő függőlegesen mozog, azok az időhatározó kifejezések amelyek a "korábbi" illetve a "későbbi", "utáni" értelmet jelölik (pl. olyan kifejezésekben mint a "múlt hét" és "jövő hét") helyhatározóként is működnek, és olyankor az értelmük "fölött", "rajta valamin", illetve "alul","valami alatt". Ezekhez a különbségehez ugyanúgy hozzá kell szokni, mint az írásjegyek meghatározott vonássorrendjéhez, a jó hír viszont az, hogy idővel ugyanolyan automatikussá is válnak.
A végére hagytam a legnehezebb dolgot, ami az én véleményem szerint a legnagyobb kihívás a kínaiul tanuló számára, ez pedig nem más mint a társadalmi érintkezés íratlan és gyakran kimondatlan szabályai. Ezeket a szabályokat megtanulni nehezebb, mint a nyelv technikai aspektusait, elsősorban azért, mert erről nincsenek tankönyvek és a tanárok sem sokat beszélnek róla. Ugyanakkor létfontosságú, hiszen ez határozza meg a személyes kapcsolatainkat az anyanyelvű beszélőkkel. Külföldiként általában nagyfokú udvariassággal fogadnak minket a kínai társadalmak (személyes kapcsolatokról beszélek, nem az átlagos utcai ismeretlenekről, ha jártál már Pekingben vagy Shanghaiban, akkor tudod a különbséget), ami kezdetben sokat segíthet a beilleszkedésben, később azonban problémákat okozhat. Ugyanis kívülállóként természetes, hogy időnként hibákat követünk el,megszegjük az íratlan szabályokat, amiket nem is ismerünk. Ám míg a nyelvi botlásainkat adott esetben szívesen kijavtják, jó eséllyel senki nem fog minket figyelmeztetni ha véletlenül udvariatlanok voltunk. Mivel a hagyományos kínai értékrend szerint a harmónia mindennél fontosabb (erről bővebben majd egy másik írásban), mindenféle nyílt konfrontáció udvariatlanság, és bármi áron kerülendő. Vagyis akkor is mososlyogni fognak rád, ha éppen vérig sértetted az egész családjukat, később meg nem fogod érteni, miért nem hívnak többet, mikor legutóbb is olyan jót beszélgettetek. Hacsak nincsen óriási szerencséd és egy brutálisan őszinte kínai barátod aki rámutat a hibákra, rendkívül nehéz megtanulni a szabályok szerint játszani.
Az én személyes tapasztalatom az Ázsiában töltött évek alatt azt mutatja, hogy a társadalmi normák ismerete legalább annyira fontos a beilleszkedésben mint a nyelvtudás. Bár az első időkben mindenki udvarias és segítőkész, de hosszabb távon bizony elvárják, hogy "kínaiként" viselkedjünk. Hogy akkor ezt hogyan lehet megtanulni? A következő poszban megosztok pár tippet, ami nekem hasznos volt.
RSS Feed