Az eredeti cikk itt érhető el.
Mivel valamilyen oknál fogva a magyar fordítás még nem jelent meg a slow chinese oldalán, ezért bemásolom ide:
A „qingchunpian” olyan film vagy tévésorozat, aminek fő témája az ifjúság, többnyire iskolai szerelmek történetei, illetve a szereplők iskola utáni élete.
Az utóbbi években az ilyen filmek egyre népszerűbbek Kínában. A legismertebbek: 《老男孩》 (2010),《那些年我们一起追过的女孩》(2011) , 《致我们终将逝去的青春》, 《小时代》(2013), 《同桌的你》,《匆匆那年》,《北京爱情故事》(2014) ,valamint az idei《何以笙箫默》és《左耳》. A nagynevű sztároknak és az alapos reklámkampányoknak köszönhetően ezek a filmek már a vetítések előtt nagy figyelmet kaptak.
Valójában ezeknek az ifjúsági filmeknek a története igen egyszerű, az operatőri munka sem különleges, és a költségvetés messze elmarad az akciófilmekétől. Azonban mivel a jelenetek könnyen keltenek szimpátiát a nézőkben, a saját iskolás éveikre és első szerelmükre emlékeztetve őket, ezért a „80 utániak” (1980 után születettek), sőt még a „90 utániak” is szívesen viszik moziba a párjukat vagy a barátaikat az ilyen filmekre.
1980 szeptemberében a kormány nyilatkozatot adott ki, amiben “javasolták hogy a házaspárok csak egy gyereket szüljenek” . Később a javaslatból kötelesség lett, ez a kínai egykepolitika. A nyolcvan utániaknak a szüleikhez képest jobb életkörülményeik voltak, jobb oktatásban részesülhettek, több új dologgal találkozhattak, ezért a fiatalkori emlékeik is értékesebbek számukra. Mostanra azonban ez a generáció már a társadalom része, és a munka és az élet számos nehézségével szembesülnek. A munkanap végeztével egy moziban ülve emlékezni az ifjúkori iskolás életre számukra kétségtelenül a lazítás egy jó módja. Az hogy a film maga mennyire színvonalas, az már nem is annyira fontos.
Végezetül hadd osszak meg veletek egy dalt, amit én nagyon szeretek. A 《匆匆那年》című film azonos című főcímdala, Wang Fei énekli, remélem, nektek is tetszik majd.
(A dalszöveget nem fordítottam le, mivel nem vagyok műfordító, és nem tudtam volna értékelhető munkát végezni rajta)
Eddig a fordítás, és akkor jöjjön a hozzáfűzött kommentár:
A "nagynyomású" kínai társadalomban, ahol a munka és a család számtalan irányból érkező elvárással telepszik mindenkire, a "gondtalan ifjúság" romantikus-nosztalgikus világa különösen népszerű. Bár ha valaki kicsit is ismeri az oktatási rendszert, akkor valamivel nehezebben azonosul ezzel a múltba révedő rajongással, de a jelek szerint a felnőtt élet hétköznapi taposómalmából szemlélve mégiscsak paradicsomi állapotnak tűnik - valószínűleg az idő itt is megszépíti az emlékeket. Tény, hogy a jelennél egy-másfél évtizeddel korábban játszódó, a nézők nagyrésze számára személyes emlékeket felidéző filmek, sorozatok igencsak népszerűek.
Nyelvtanulók számára is igen hasznosak lehetnek az ilyen filmek, mivel a családi viszonyokba, a gyereknevelés hétköznapjaiba enged bepillantást, illetve a közelmúlt társadalmáról tudhatunk meg többet. A nyelvezet többnyire egyszerű és természetes, nem régieskedő mint a kosztümös sorozatokban, vagy szuper-trendi és őrült gyors, mint a modern városi sorozatokban. Többnyire a történetvezetés is kellemesebb, mint a gyakran erőltetett, logikai buktatókkal nehezített zsáner-sorozatokban, szóval az én személyes véleményem szerint ez ilyen sorozatok a leginkább nézhető és élvezhető darabok.
Az én kedvencem a nagysikerű tajvani sorozat 2009-ből, a 光陰的故事, a youtube-on is fent van, itt nézhető.
A leckében említett dal videója pedig itt nézhető meg.
Azoknak pedig akik szeretnének "mazsolázni" az ilyen jellegű alkotások között, itt egy fórumbejegyzés a douban-ról, ahol a legnépszerűbbnek megszavazott darabokat listázta ki valaki (csak tajvaniakat). Jó szórakozást!
Mivel valamilyen oknál fogva a magyar fordítás még nem jelent meg a slow chinese oldalán, ezért bemásolom ide:
A „qingchunpian” olyan film vagy tévésorozat, aminek fő témája az ifjúság, többnyire iskolai szerelmek történetei, illetve a szereplők iskola utáni élete.
Az utóbbi években az ilyen filmek egyre népszerűbbek Kínában. A legismertebbek: 《老男孩》 (2010),《那些年我们一起追过的女孩》(2011) , 《致我们终将逝去的青春》, 《小时代》(2013), 《同桌的你》,《匆匆那年》,《北京爱情故事》(2014) ,valamint az idei《何以笙箫默》és《左耳》. A nagynevű sztároknak és az alapos reklámkampányoknak köszönhetően ezek a filmek már a vetítések előtt nagy figyelmet kaptak.
Valójában ezeknek az ifjúsági filmeknek a története igen egyszerű, az operatőri munka sem különleges, és a költségvetés messze elmarad az akciófilmekétől. Azonban mivel a jelenetek könnyen keltenek szimpátiát a nézőkben, a saját iskolás éveikre és első szerelmükre emlékeztetve őket, ezért a „80 utániak” (1980 után születettek), sőt még a „90 utániak” is szívesen viszik moziba a párjukat vagy a barátaikat az ilyen filmekre.
1980 szeptemberében a kormány nyilatkozatot adott ki, amiben “javasolták hogy a házaspárok csak egy gyereket szüljenek” . Később a javaslatból kötelesség lett, ez a kínai egykepolitika. A nyolcvan utániaknak a szüleikhez képest jobb életkörülményeik voltak, jobb oktatásban részesülhettek, több új dologgal találkozhattak, ezért a fiatalkori emlékeik is értékesebbek számukra. Mostanra azonban ez a generáció már a társadalom része, és a munka és az élet számos nehézségével szembesülnek. A munkanap végeztével egy moziban ülve emlékezni az ifjúkori iskolás életre számukra kétségtelenül a lazítás egy jó módja. Az hogy a film maga mennyire színvonalas, az már nem is annyira fontos.
Végezetül hadd osszak meg veletek egy dalt, amit én nagyon szeretek. A 《匆匆那年》című film azonos című főcímdala, Wang Fei énekli, remélem, nektek is tetszik majd.
(A dalszöveget nem fordítottam le, mivel nem vagyok műfordító, és nem tudtam volna értékelhető munkát végezni rajta)
Eddig a fordítás, és akkor jöjjön a hozzáfűzött kommentár:
A "nagynyomású" kínai társadalomban, ahol a munka és a család számtalan irányból érkező elvárással telepszik mindenkire, a "gondtalan ifjúság" romantikus-nosztalgikus világa különösen népszerű. Bár ha valaki kicsit is ismeri az oktatási rendszert, akkor valamivel nehezebben azonosul ezzel a múltba révedő rajongással, de a jelek szerint a felnőtt élet hétköznapi taposómalmából szemlélve mégiscsak paradicsomi állapotnak tűnik - valószínűleg az idő itt is megszépíti az emlékeket. Tény, hogy a jelennél egy-másfél évtizeddel korábban játszódó, a nézők nagyrésze számára személyes emlékeket felidéző filmek, sorozatok igencsak népszerűek.
Nyelvtanulók számára is igen hasznosak lehetnek az ilyen filmek, mivel a családi viszonyokba, a gyereknevelés hétköznapjaiba enged bepillantást, illetve a közelmúlt társadalmáról tudhatunk meg többet. A nyelvezet többnyire egyszerű és természetes, nem régieskedő mint a kosztümös sorozatokban, vagy szuper-trendi és őrült gyors, mint a modern városi sorozatokban. Többnyire a történetvezetés is kellemesebb, mint a gyakran erőltetett, logikai buktatókkal nehezített zsáner-sorozatokban, szóval az én személyes véleményem szerint ez ilyen sorozatok a leginkább nézhető és élvezhető darabok.
Az én kedvencem a nagysikerű tajvani sorozat 2009-ből, a 光陰的故事, a youtube-on is fent van, itt nézhető.
A leckében említett dal videója pedig itt nézhető meg.
Azoknak pedig akik szeretnének "mazsolázni" az ilyen jellegű alkotások között, itt egy fórumbejegyzés a douban-ról, ahol a legnépszerűbbnek megszavazott darabokat listázta ki valaki (csak tajvaniakat). Jó szórakozást!
RSS Feed