További képekért, itt egy link a weibo-ra.

Az eredeti cikk itt érhető el.

A mai lecke témája a kínai harcművészet, és azon belül Bruce Lee élete és munkássága. Bruce Lee kínai neve 李小龙, "Li kis sárkány", de a fordításban a nyugaton ismertebb angol nevet használtam. Bár Bruce Lee valóban elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy általa és filmjei által a kínai kung fu világszerte ismert és népszerű lett (még akkor is ha a kung fu-t gyakran összekeverték a japán karatéval, ahogy az nálunk is történt) ugyanakkor a hagyományos harcművészek köreiben nagyonis megosztó volt a személye. Számos tradíciót rúgott fel ugyanis, amikor "idegeneknek", vagyis nem kínaiaknak is tanította a kung fu-t, illetve amikor a különböző stílusok technikáit a saját ízlése szerint ötvözte, ezért sokan egyenesen a hagyományos harcművészetek árulójának tekintették. 

A szövegben említett saját stílusát a putonghua szerinti kiejtéssel írtam jie quan dao-nak, de valójában az irányzat a jeet kun do néven vált ismertté (a kantoni kiejtés szerint, ami a hongkongi filmvilág nyelve).

A szövegíró nem teljesen pontos, amikor Jet li és Jackie Chan megjelenését azonos ídőre teszi, mivel Jackie Chan jóval régebben a pályán van, sőt statisztaként felbukkan Bruce Lee filmjeiben is. A Sárkány halálát követő időben a hongkongi filmstúdiók kétségbeesetten kerestek valakit, aki betöltené az általa hagyott űrt, számtalan hasonló filmet forgattak, de természetesen az utánzatok messze nem lettek olyan sikeresek, mint az eredeti. A korai Jackie Chan filmek között is akad olyan, ahol érezhető a próbálkozás, de szerencsére Jackie hamar rájött, hogy az ő stílusa teljesen más. Jet Li pedig jóval később jelent meg a színen, miután számos wushu versenyt megnyert. És akkor beszéljünk egy kicsit arról, hogy mi is a wushu.

A szövegíró kvázi egyenlőségjelet tesz a kung fu és a wushu közé, de akit egy kicsit is érdekel a téma, az tudja, hogy ez csak részben igaz. A kung fu a kínaiban egy nagyon tág fogalom, és nem kizárólagosan harcművészeti értelemben használják, a kung fu arra utal, amikor valaki sok munkával tökéletesíti a képességeit - ez lehet akár a kalligráfia vagy a főzés is. Amikor a harcművészetekre használjuk, akkor is szinte mindent magába foglal ami "verekedéssel" kapcsolatos, számtalan külső és belső irányzatot. A wushu szó szerint harcművészetet jelent, ám az utóbbi évtizedekben egyre többet használják a kung fu "sport" változatára, ahol a valódi küzdelem kevésbé fontos, a technikák pedig formagyakorlatokká változtak, gyakran akrobatikus elemekkel fűszerezve, amit versenyeken mutatnak be a "sportolók". Ez az irányzat 1949 után indult, a kormány azon törekvésének részeként, hogy a hagyományos kínai kung fu-t népszerűsítse mint "tömegsport". 

A wushu sokkal inkább sport, mint harcművészet, és Kína nagyon igyekszik, hogy a wushu bekerüljön az olimpiai sportágak közé, egyelőre sikertelenül. Mindazonáltal ez a törekvés is jól mutatja, hogy a wushu, bár a hagyományos kínai harcművészeteken alapul, azonban szellemiségében teljesen más, mint a tradicionális kung fu.

Ahogy eddig is, szívesen várok kérdéseket, észrevételeket!

Szeretnél még többet tudni? Jelentkezz be egy ingyenes próbaórára, vagy tedd fel a kérdésed itt!

A kínaiakkal kapcsolatos sztereotípiák egyike az udvariasság. Ám ha valaki ismeri a társadalom működését, akkor tudja, hogy az udvariasság csak bizonyos esetekben fontos számukra. Máskor viszont akár kifejezetten udvariatlannak is tűnhetnek nyugati szemmel, ám a dolog nem ennyire egyszerű. A külföldiek gyakran nem értik az udvariasság-udvariatlanság kérdését, ezért most vessünk egy pillantást erre a témára.

Ha olvastad a Geography of thought című könyvet, akkor már ismerős a család, illetve közösség fontossága a kínai társadalomban. Ez az erős összetartozás, és Kína elképesztő számú népessége eredményeként jött létre a „bennfentesek”, vagyis a belső körhöz, családhoz tartozó emberek, és a „külsők”, vagyis mindenki más közötti éles megkülönböztetés.

A szociális támogató rendszer hiánya, illetve időnként bármiféle szervezett társadalmi védelem hiánya még jobban megerősítette a csoporttagok, családtagok egymásra utaltságának érzését, megtanítva őket arra, hogy kizárólag magukra támaszkodhatnak. Ez elősegítette a csoportok elszigetelődését, minek következtében csak a csoporton belüli történések, emberek fontosak, a „külső” világ pedig másvalaki problémája. Ez az egyik oka annak, amiért a külföldiek szemében a kínaiak időnként „érzéketlenek” másokkal szemben.

Szóval van a belső kör meg a külvilág, De hogy jön ide az udvariasság?

Az udvariasság célja a tisztelet kifejezése, és hogy hangsúlyozza a másik fél (vélt vagy valós) magasabb státuszát a saját, alacsonyabb státusz ellenében. A klasszikus kínai udvarias beszédmód tele van ön-kicsinyítő kifejezésekkel, amelyek nem csak a személyre, hanem minden, hozzá tartozó dologra is vonatkozik („az én értéktelen házam”, „A semmire sem jó fiam”, stb) és a másik felet és az ő „belső körét” felmagasztaló fordulatokkal („az ön nemes háza”, „az ön tehetséges fia” stb). Az ilyen udvarias beszédmód megkívánja, hogy a beszélő minden, saját magához tartozó dologról lekicsinylő módon beszéljen. Külföldiek számára néha meglepő, amikor valakitől azt hallják, hogy a családjáról úgy beszél, mint lusta semmirekellők csoportja. Ezt azonban nem kell komolyan venni, ez csupán az udvariasság része.

Mivel az udvariasság ebben a megközelítésben az egyenlőtlenség és a társadalmi távolság hangsúlyozását jelenti, ezért használata nemcsak fölösleges, hanem akár kifejezetten nem helyénvaló a „belső” körben, legfőképpen a családon belül. A szorosabb kapcsolatokban kevesebb keresnivalója van az udvariasságnak. A külföldiek számára gyakran kifordított logikának tűnik, de az udvariasság hiánya ilyenkor valójában a kapcsolat erősségét jelzi. A kínai családon belül ritkán hangzik el a „kérlek” és a „köszönöm”. Sőt, aki közel álló, azt akár komolyan meg is bánthatjuk az udvariassággal, mert a távolságtartás jeleként értelmezhetik, aminek üzenete „kívülálló vagy, nem tartozol a belső körömhöz”.

Ezért amikor udvariasak veled, emlékezz a távolságra, amit ez a viselkedés jelez. Valójában minél nagyobb az udvariasság, annál inkább kívülállónak tekintenek. Az udvariasság nem barátságosság, hanem egy személytelen „kötelesség” aminek szükségét érzik. Nyugati fejjel gondolkodva könnyen eshetünk abba a csapdába, hogy összetévesztjük az udvariasságot a valódi személyes érzésekkel, aminek legtöbbször félreértés és csalódottság a vége.

Az eredeti cikk itt érhető el.

Mivel valamilyen oknál fogva a magyar fordítás még nem jelent meg a slow chinese oldalán, ezért bemásolom ide:

A „qingchunpian” olyan film vagy tévésorozat, aminek fő témája az ifjúság, többnyire iskolai szerelmek történetei, illetve a szereplők iskola utáni élete.

Az utóbbi években az ilyen filmek egyre népszerűbbek Kínában. A legismertebbek: 《老男孩》 (2010),《那些年我们一起追过的女孩》(2011) , 《致我们终将逝去的青春》, 《小时代》(2013), 《同桌的你》,《匆匆那年》,《北京爱情故事》(2014) ,valamint az idei《何以笙箫默》és《左耳》. A nagynevű sztároknak és az alapos reklámkampányoknak köszönhetően ezek a filmek már a vetítések előtt nagy figyelmet kaptak.

Valójában ezeknek az ifjúsági filmeknek a története igen egyszerű, az operatőri munka sem különleges, és a költségvetés messze elmarad az akciófilmekétől. Azonban mivel a jelenetek könnyen keltenek szimpátiát a nézőkben, a saját iskolás éveikre és első szerelmükre emlékeztetve őket, ezért a „80 utániak” (1980 után születettek), sőt még a „90 utániak” is szívesen viszik moziba a párjukat vagy a barátaikat az ilyen filmekre.

1980 szeptemberében a kormány nyilatkozatot adott ki, amiben “javasolták hogy a házaspárok csak egy gyereket szüljenek” . Később a javaslatból kötelesség lett, ez a kínai egykepolitika. A nyolcvan utániaknak a szüleikhez képest jobb életkörülményeik voltak, jobb oktatásban részesülhettek, több új dologgal találkozhattak, ezért a fiatalkori emlékeik is értékesebbek számukra. Mostanra azonban ez a generáció már a társadalom része, és a munka és az élet számos nehézségével szembesülnek. A munkanap végeztével egy moziban ülve emlékezni az ifjúkori iskolás életre számukra kétségtelenül a lazítás egy jó módja.  Az hogy a film maga mennyire színvonalas, az már nem is annyira fontos.

Végezetül hadd osszak meg veletek egy dalt, amit én nagyon szeretek. A 《匆匆那年》című film azonos című főcímdala, Wang Fei énekli, remélem, nektek is tetszik majd.

(A dalszöveget nem fordítottam le, mivel nem vagyok műfordító, és nem tudtam volna értékelhető munkát végezni rajta)

Eddig a fordítás, és akkor jöjjön a hozzáfűzött kommentár:

A "nagynyomású" kínai társadalomban, ahol a munka és a család számtalan irányból érkező elvárással telepszik mindenkire, a "gondtalan ifjúság" romantikus-nosztalgikus világa különösen népszerű. Bár ha valaki kicsit is ismeri az oktatási rendszert, akkor valamivel nehezebben azonosul ezzel a múltba révedő rajongással, de a jelek szerint a felnőtt élet hétköznapi taposómalmából szemlélve mégiscsak paradicsomi állapotnak tűnik - valószínűleg az idő itt is megszépíti az emlékeket. Tény, hogy a jelennél egy-másfél évtizeddel korábban játszódó, a nézők nagyrésze számára személyes emlékeket felidéző filmek, sorozatok igencsak népszerűek. 

Nyelvtanulók számára is igen hasznosak lehetnek az ilyen filmek, mivel a családi viszonyokba, a gyereknevelés hétköznapjaiba enged bepillantást, illetve a közelmúlt társadalmáról tudhatunk meg többet. A nyelvezet többnyire egyszerű és természetes, nem régieskedő mint a kosztümös sorozatokban, vagy szuper-trendi és őrült gyors, mint a modern városi sorozatokban. Többnyire a történetvezetés is kellemesebb, mint a gyakran erőltetett, logikai buktatókkal nehezített zsáner-sorozatokban, szóval az én személyes véleményem szerint ez ilyen sorozatok a leginkább nézhető és élvezhető darabok. 

Az én kedvencem a nagysikerű tajvani sorozat 2009-ből, a 光陰的故事, a youtube-on is fent van, itt nézhető.

A leckében említett dal videója pedig itt nézhető meg. 

Azoknak pedig akik szeretnének "mazsolázni" az ilyen jellegű alkotások között, itt egy fórumbejegyzés a douban-ról, ahol a legnépszerűbbnek megszavazott darabokat listázta ki valaki (csak tajvaniakat). Jó szórakozást!

Az eredeti cikk itt érhető el.

A mai lecke egy nagyon fontos témával foglalkozik, ami a 孝 (xiào), a szülők iránti kötelező tisztelet. A magyar nyelvben hasonló kifejezés sincsen, ezért kicsit körülményes definiálni, ezért a fordításban meg is hagytam "xiao"-nak a jobb olvashatóság érdekében. Bár a lecke elmondja a leglényegesbb dolgokat, ha valakinek teljesen új ez a koncepció, akkor hasznosnak találhatja az alábbi összefoglalást.

A konfuciánus "tökéletes világ" egy szigorúan hierarchikus társadalom, ahol mindenkinek meg van szabva a pontos helye. A felül levők irányítják az alul levőket, az alul levők pedig engedelmeskednek. Ebben a világban a családi kapcsolatok és a társadalmi viszonyok nem válnak külön, ugyanazok a szabályok vezérlik őket: a magasabb rangú hivatalnokot ugyanolyan tisztelet illeti meg mint az idősebb családtagokat, illetve a családfő utasításainak is ugyanúgy kell engedelmeskedni mintha az a törvény szava lenne.

A családi és "civil" kapcsolatok ilyen összefonódása a nyugati ember számára szokatlan lehet, és a kultúrában járatlan külföldinek sok nehézséget okozhat a beilleszkedésben. 

A szülők, és kiterjesztve minden idősebb ember iránti tisztelet, csakúgy mint a többi konfuciánus elv, a harmónia fenntartását szolgálja. (A harmónia fontosságáról itt olvashatsz részetesebben) A "xiao"-nak azonban van egy másik fontos aspektusa is: a régi időkben a földművelő társadalomban a gyerekek nagy száma jelentette az "életbiztosítást". Mivel pénzbeli megtakarításuk, ingatlanjuk nem volt, a felnövő gyerekek gondoskodása vált az idősödő emberek egyetlen támaszává. Minél több gyerek (főleg ugye fiúgyerek) volt egy családban, a szülők annál inkább biztosak lehettek benne hogy idős korukban lesz aki eltartja őket és gondoskodik róluk. Ezért a szülőkről való gondoskodás a közmorál alapvető eleme lett, mindenki számára egyformán létező kötelesség.

Egyészen a mai napig, a "xiao" fontos része az egyes ember karakterének. A kínaiak úgy tartják, aki a saját szüleiről nem gondoskodik, aki a saját családtagjait nem tartja tiszteletben, az hogyan is lehetn képes másokkal szemben becsületesen, tisztelettel viselkedni? És bár már messze nem mindenre kiterjedően, de azért a mai fiatalok is követik a szülők útmutatását, sokkal inkább mint a nyugati családok gyermekei. 

A "harmónia mindenáron" alapelv és a "xiao" találkozásából érdekes helyzetek tudnak kialakulni, ami a mi számunkra furcsa, első ránézésre nehezen érthető. Például minden évben a holdújév közeledtével megjelennek a "bérelj barátot/barátnőt" szolgáltatások a neten, hogy a távoli városokban dolgozó, ünnepekre hazatérő fiatal kielégíthesse a türelmetlen szülők vágyát, miszerint "hazahozza" a leendő házastársat bemutatni. Ebben az esetben a hazugság, a hamis kapcsolat igazából a "xiao" megnyilvánulása, hiszen a fiatal mindent azért tesz hogy a szülei boldogok legyenek. 

Ebből is látható, hogy a "xiao" nem csupán a gyermekkorban fontos erény, hanem a kínai embereket végigkíséri egész életükön, főleg amíg a szülők életben vannak. Aki szeretné látni, hogyan működik ez a gyakorlatban, kínai ismerősök híjján a kínai családi tévésorozatokat nézheti, ugyanis ez a téma nagyon gyakran előkerül. 

Ha valakit bővebben érdekel a téma akkor ajánlom P. Szabó Sándor: A kínai erkölcs és a szülők tisztelete c. könyvét, ami a két vonatkozó klasszikus, "A szülőtisztelet könyve" és a "Huszonnégy példázat a szülőtiszteletről" fordítását tartalmazza. Ez utóbbi mű került említésre a slow chinese leckében is.

Ahogy máskor is, továbbra is szívesen várok kérdéseket, észrevételeket!

Az eredeti cikk itt érhető el.

Sajnos az utóbbi hetekben túl elfoglalt voltam, ezért néhány lecke kimaradt, de remélem mostantól megint rendszeresen tudok majd fordításokat közölni. A mai szöveg elég érdekes témát boncolgat, a kínai címe 最有中国味道的词语, vagyis a "leginkább kínai ízű kifejezés". Az "íz" szó a kínaiban jóval tágabb jelentéssel bír mint a magyarban, magában foglalva olyan aspektusokat, mint a hangulat, illetve az érzés amit egy adott dolog a szemlélőben/hallgatóban kelt. 
A kifejezés többféle értelmezési lehetőségét jól mutatja a felmerült ötletek változatossága. A klasszikus értelemben vett kulturális tartalmú szavak, mint a Jiangnan vagy a "gongxi" a hagyományokra és a történelemre fókuszál, míg a "chengguan" és a "wumai" nemcsak az aktuális hétközapokra reflektál, de egyértelműen szatirikusan teszi. Hogy megkönnyítsem a kulturális háttérben kevésbé jártas tanuók dolgát, gyorsan nézzük végig a felvetett ötleteket. Bár a legfontosabb információkat már a fordításba is betűztem, itt most egy kicsit bővebben is tudunk róluk szót ejteni:

江南 jiāngnán - A Jangce (长江)folyótól délre eső területek, leginkább Jiangsu és Anhui tartományok déli, valamint Zhejiang északi részére utal, Kína talán legtermékenyebb területe, valamint természetileg is az egyik legszebbnek tartott, nem véletlenül jelenik meg gyakran az irodalomban is


恭喜 gōngxǐ - A leggyakrabban hasznlt kifejezés a gratulációra, használják esküvőkön, családi vagy hivatalos eseményeken egyaránt, de leggyakrabban holdújévkor. Olyankor a 恭喜发财 kifejezés a gratuláció mellett rögtön a jókívánságot is tartalmazza.


长安 cháng'ān - A mai Xi'an területén elhelyezkedő egykori főváros. A Jiangnan-hoz hasonlóan ez is a Tang-kori virágzó időszakra emlékeztet, a gazdag kulturális hagyományokra, de egyúttal egyfajta nosztalgikus "aranykorra" is lehet utalás


红颜 hóngyán - Szó szerint "piros orca" ami a szépséget szimbolizálja, szép fiatal lányokra mondják. 


拆迁 chāiqiān - Épület lebontása, a lakók kiköltöztetésével. A nagysebességű városiasodás és iparosodás miatt Kínában mindenhol látható ez a jelenség, amikor többnyire fejlesztési célokra kisajátított területekről kell a lakóknak elköltözniük, gyakran akaratuk ellenére. A probléma súlyát mutatja, hogy a jelenségnek önálló wikipédia-szócikket is szenteltek, (angolul itt olvasható) ami szerint a kilencvenes évek óta növekvő tendenciát mutat, és a vidéki területeken az általános elégedetlenség legfőbb oka, mivel gyakran mindenféle kompenzáció nélkül történik a területek kisajátítása. Erre utal a következő kifejezésünk is.


强拆 qiángchāi - Annyira új kifejezés, hogy a szótárak sem feltétlenül ismerik, a 强制拆迁, vagyis az "erőszakkal való kiköltöztetés és bontás" rövidített formája. A google képkeresőjébe bemásolva rengeteg megrázó példát lehet találni, szövegértés szükségessége nélkül.  


城管 chéngguǎn - Míg a bontások és kiköltöztetések inkább a vidéket érintik, a chengguan jelensége viszont a városokban látható. Ők a helyi kormányzat végrehajtó erői, nem rendőrök, de nem is egyszerű "közterület-felügyelők". 2001-2002-ben kezdődött a tevékenységük, aminek legfontosabb eleme az illegális utcai árusítás felszámolása. Nem meglepő módon ez számos konfliktust eredményezett, köztük végzeteseket is, ezért vált a chengguan a felesleges brutalitás és a hatalommal való visszaélés szimbólumává. Egy korábbi slowchinese lecke foglalkozott a chengguan témájával, itt lehet elérni.


北京 běijīng - Míg a főváros nevének említése utalhatna a gazdag történelmi és kulturális háttérre, ebben az esetben a szöveg azt sugallja, hogy itt valószínűleg ironikusan értendő, a majdnem állandó légszennyezési probléma miatt. Erre utal a következő kifejezés is.


雾霾  wùmái - A szmog egyre súlyosabb egészségügyi kockázatot jelent Kína számos területén, különösen Pekingben és környékén. Hivatalosan sokáig nem ismerték el, és most is érzékeny téma a kormányzat számára. Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy az idén készült dokumentumfilm bár felkerült a kínai videómegosztó oldalakra, de aztán nagyon gyorsan el is tűnt onnan. A teljes film angol felirattal látható a youtube-on, ami Kínából viszont elérhetetlen.


Remélem, ez a pár sor hasznos volt a mai lecke könnyebb megértéséhez. Szokás szerint, kérdéseket és észrevételeket szívesen várok!

Ebben a bejegyzésben a harmónia elvéről, és annak a kínai társadalomban betöltött fontos szerepéről szeretnék beszélni.

Ha olvastad a The Geography of Thought című könyvet (magyarul sajnos nem elérhető), akkor valószínűleg ismerős már ez az elképzelés. Ha még nem olvastad, akkor nagyon ajánlom mert remek segítség a kulturális különbségek megértéséhez. Mindenesetre az alábbiakban megkísérelem röviden összefoglalni a számunkra releváns részeket.

Nisbett elmélete szerint míg a kereskedelmen alapuló ókori görög társadalom az egyéniség, az individualizmus fejlődését segítette elő, addig a földművelésből élő kínai társadalomban a harmónia volt a legnagyobb érték, mivel a szántóföldi munkához együttműködés szükséges. Mivel a hatékony csapatmunka létkérdés volt számukra, ezért a társadalom legfontosabb eleme nem az egyén, hanem a csoport volt, valamint a csoport tagjai közötti viszonyok. Ez a rendszer merőben különbözik a régi görögök társadalmától, ahol a kereskedelem, a kézművesség (és talán a kalózkodás is) az önálló egyéni gondolkodást, a függetlenséget és a versenyszellemet erősítették. Ebben a környezetben fejlődött ki az objektív, tudományos gondolkodás és a logika rendszere is.

A fent vázolt két, nagyban különböző rendszer kétfajta világnézetet hozott létre. Egy adott kultúrára jellemző világnézet mélyen beleivódik a társadalomba, benne felnőve az adott értékrendszer természetesnek, megkérdőjelezhetetlennek és univerzálisnak tűnik. Amikor azonban alkalmunk van találkozni más világnézetű emberekkel, gyakran cask akkor döbbenünk rá hogy egyáltalán lehetséges másfajta megközelítés. Sajnos a legtöbb ilyen találkozás azzal végződik, hogy minden résztvevő úgy gondolja, hogy a másik furán, értehetetetlenül vagy egyenesen bántóan viselkedett. Egy a miénktől gyökeresen eltérő gondolkodásmód megértése és elfogadása sok türelmet, megértést és időnként kifejezett erőfeszítést igényel.

A harmónia, mint ideál már az ősi Kínában megjelent. Konfuciusz ideális társadalmának legfőbb ismertetőjegye a harmónia, ahol a hierarchikus rendszer, a szabályok és rítusok mind ennek a tökéletes állapotnak a fenntartását szolgálják. A társadalom egyetlen rétege sem kivétel, kezdve a családtól, ahol  a belső hierarchia szabályai érvényesek, egészen a császárig, akinek kormányzási képességeit a birodalomban uralkodó harmónia alapján ítélik meg. Konfuciusz elképzelése óta ugyan eltelt néhány ezer év, és a kulturális forradalom alatt kifejezett kampány folyt eszméinek lejáratására, mindezek ellenére a konfuciánus erkölcs és értékrend él és virul, és a mai napig jelentősen meghatározza a kínai társadalmat. Csak egy modern példát említek: 2005-ben Hu Jintao, az akkori pártfőtitkár a “Harmonikus Társadalom” jelszót tűzte ki a kormányzás irányaként.

 

A nyugati gondolkodásmód számára szinte elképzelhetetlen, hogy a harmónia megőrzésének érdekében akár az őszinteség is feláldozható. Különösen igaz ez Amerikában, de a nyugati típusú gondolkodásban általában fontos szerepet kap az igazságosság és az egyenesség, a magánélet és a munka világa pedig erősen elkülönül. A kínai munkahelyen és a társadalom egyéb területein azonban a személyes és az üzleti kapcsolatok szétválaszthatatlanul összefonódnak. (A kapcsolatokról egy másik posztban írok majd,mert az a téma bőven megérdemel egy külön írást). Ebben a világban az arc és a harmónia fenntartásának igénye olyan erős, hogy könnyedén felülír egyéb prioritásokat.

A legtöbb nyugati munkahelyen kollégák vagy főnökök rutinszerűen tesznek javaslatokat egy terv változtatására, vagy mutatnak rá hiányosságokra. Amennyiben az igazságosság elve nem sérül, az ilyen megjegyzések nem veszélyeztetik a személyes kapcsolatokat. Mindenki számára elfogadott, hogy a legfontosabb a hatékony munkavégzés. Ezzel szemben a kínai munkahelyen senki sem fog nyíltan kritizálni (ha mégis, akkor az illető modortalannak lesz elkönyvelve). Bármiféle negatív üzenet mindig számos dícséretbe csomagolva, és többnyire privát beszélgetés keretein belül hangzik el. Ez a fajta érzékenység gyakran a munkaminőség rovására megy, mivel a személyes kapcsolatok ápolása nagyobb prioritást élvez mint a hatékonyság.

Szóval ha kínaiak között dolgozol, valószínűleg udvariasak lesznek, de ettől még fontos hogy megtanulj olvasnni a sorok között. Ha a legújabb ötleted fogadtatása az, hogy “Remek gondolat! Dolgozd ki a részleteket és megbeszéljük!”, az nem biztos hogy egyértelmű dícséret, hanem lehet, hogy finom utalás arra, hogy az elképzelés még nem kiforrott, több munkát igényel. Ha a prezentációd bizonyos részeit illetik őszinte dícsérettel, akkor érdemes ránézni a figyelmen kívül hagyott területekre, mert lehet hogy valami probléma van velük. Valószínűleg senki nem fogja neked nyíltan megmondani, mennyire értékelik a munkádat, meg kell tanulnod a jelekből olvasni.

Mivel a konfrontáció minden áron kerülendő, ezért bizonyos dolgok sosem kerülnek kimondásra. Ennek eredményeképpen a kínaiak különösen odafigyelnek arra, hogy mi az, ami nem hangzik el. Az őszinteséget és nyitottságot kultiváló nyugatiak gyakran feltételezik, hogy amiről senki nem beszél, az nincs is. Ez a különbség komoly félreértésekhez vezethet. És bár hajlamosak vagyunk a konfrontáció-kerülő, indirekt kommunikációt megbélyegezni mint nem őszinte, vagy “sunyi”, fontos látni és megérteni a viselkedés mögött az értékrendbeli különbséget.

A legutóbbi bejegyzésben ígértem hogy beszélek az íratlan szabályok megértéséről. Mivel ez egy igen nagy téma, ezért sorozatindítónak szánom ezt az írást, valószínűleg így sem lesz rövid.

Nyelvtanulóknak, kínaiakkal üzletelőknek és a kínai kultúra iránt érdeklődőknek elengedhetetlen megismerkednie a kínai társadalom két nagyon fontos gondolatával, ezek a harmónia és az "arc". Szinte minden olyan esetben amikor külföldiként értetlenül állunk egy általunk értelmetlennek/logikátlannak tűnő viselkedés előtt, a harmónia és az arc elvének ismerete segíthet megmagyarázni a helyzetet.

Beszéljünk először az "arc"-ról!

Az arc, 面子 miànzi, vagy 脸 liǎn az egyén társadalomban elfoglalt pozícióját jelzi, pontosabban a mások által érzékelt pozícióját. Ennek nem sok köze van a belső értékekhez, ám annál inkább kapcsolódik a külsőségekhez. Van aki öltönyhöz hasonlítja az arc koncepcióját, mondván ez az, ahogy mások látnak minket, és ez az ami alapján eldöntik, hogyan viszonyulnak hozzánk. A kínai társadalomban rendkívül fontos szerepet kap a hierarchia (ez is a harmónia fenntartásának egy módja) és az arc a hierarchiában elfoglalt helyzet mutatója. Az életkor, a hírnév, a hatalom és persze a pénz mind növelik az arcot. Sőt, ezen dolgok illúziója is, ezért van az, hogy sok kínai messze valós anyagi lehetőségei fölött vesz autót, telefont, márkás ruhát. Fontos látni, hogy ez nem csak hiúsági kérdés, mert az ilyen külsőségek valóban meg tudják változtatni az egyén környezetének viselkedését.

Külföldiként nekünk is tisztában kell lenni az arc működésével, mert bár többet elnéznek nekünk, de mivel ez egy rendkívül érzékeny téma, nagyon könnyű súlyos hibákat elkövetni, és ez személyes vagy üzleti kapcsolatokat tehet tönkre.

Ha harmonikus kapcsolatot szeretnénk felépíteni valakivel (főleg ha üzleti kapcsolatról van szó, vagy a hierarchiában magasabban álló személyről) akkor "adnunk kell arcot", vagyis erősíteni a másik fél társadalmi pozícióját. A legegyszerűbb módja ennek a vacsorameghívás illetve ajándékozás. A másik fél dícsérete, lehetőleg nyilvánosan, valamint szívességek teljesítése is szintén megszokott módszerek. A formális udvariasság szintén elengedhetetlen!

Bármilyen konfrontáció, konfliktus az arc vesztését jelenti, többnyire minden résztvevő számára. Az arc megőrzése sokkal fontosabb mint az őszinteség - ezt az álláspontot nyugati fejjel nem feltétlenül egyszerű megérteni. A nyílt kritika kifejezetten udvariatlan dolognak számít, különösen ha mások jelenlétében történik. Éppen ezért ha elkerülhetetlen hogy valakinek negatív dolgokat mundjunk, nagyon fontos hogy négyszemközt, és a lehető legnagyobb körültekintéssel tegyük. Ugyanez vonatkozik a visszautasítás minden formájára is, még ha olyan banálisnak tűnő dologról is van szó mint egy vacsorameghívás, ahol előre tudod, hogy aznap külföldön leszel vagy éppen az esküvőd van. Még ilyenkor sem jó ötlet egyértelmű nem-mel felelni. Érdemes megpróbálni kibújni az azonnali válaszadás alól, de ha ez nem megy, akkor a helyszínen beleegyezni majd később diszkréten lemondani még mindig sokkal elfogadhatóbb viselkedés, mint a nyílt viszzautasítás. Bár ez sok külföldi számára nem csupán érthetetlen vislekedés, hanem az őszinteség hiánya miatt egyenesen visszatetsző, mégis fontos megértenünk, hogy az arc rendszerének logikája szerint ilyenkor igazából figyelmesek és udvariasak vagyunk, mivel elkerüljük hogy valakit kínos helyzetbe hozzunk.

Ezek után talán nem meglepő, hogy az idulatos viselkedés szintén arcvesztést okozhat, nem csak az aktív fél, hanem az elszenvedő alany számára is. Az önuralom elvesztése gyenge akaraterőt és az önkontroll hiányát jelzi, vagyis még ha valakinek elméletileg igaza is van egy vitában, ha ingerültté válik akkor arcot veszt, és semmiképpen nem kerülhet ki győztesként a szituációból. Ráadásul a nyílt konfrontáció nyilvánvaló tiszteletlensége a másik ember presztízsét is rombolja, így kétszeresen is modortalannak számítunk.

Az arcvesztés másik, kevésbé nyilvánvaló módja az, amikor valaki olyan helyzetbe kényszerül, ahol alkalmatlannak tűnik, például nem képes megfelelően kifejezni magát egy idegen nyelven. Kínában járó tanulók gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy a helyiek akkor sem beszélnek hozzájuk kínaiul, amikor az angoljuk minimális. Ennek az egyik lehetséges oka az, hogy így próbálják a saját arcukat erősíteni ("nézd, beszélek a külföldihez!") de az is benne van a pakliban hogy a hiányos kínai tudásunk közszemlére tételének "szégyentől" próbálnak megóvni minket.  

Természetesen ez az udvariassági kötéltánc inkább formális kapcsolatokban fontos, az utcán szembejövő idegenekkel szemben nem feltétlenül kell alkalmazni. Barátok között radikálisan lecsökken az erre fordított energia, olyannyira hogy néha az az érzésünk támad, a kínaiak azzal viselkednek a legudvariatlanabbul, aki a legközelebb áll hozzájuk - holott a formalitás hiánya ebben az esetben éppen a kapcsolat erősségét jelzi. Ezért van az, hogy a kínai családtagok között nem szokás a "légy szíves" vagy a "köszönöm" használata. Ennek a "kifordított" logikának a megértése komoly kihívást jelent a külföldiek számára, még akkor is ha az arc elmélete nem idegen számukra.

Nézzünk pár gyakori kifejezést az arcról:

给面子 gěi miànzi -- "arcot adni", olyan módon cselekedni, hogy az egy másik embert pozíciójában megerősít, vagy jó színben tüntet fel
丢脸 diūliǎn — "arcot veszíteni", helytelen viselkedés vagy kudarc, a jó hírnéven esett csorba
不要脸 búyào liǎn — "nem akarni arcot" szégyenteljes viselkedésre mondják



További magyar nyelvű írások az arcról:

http://elib.kkf.hu/edip/D_14588.pdf

http://www.asziv.hu/archivum/2013/februar/alapgondolat/kapcsolatepites-kinaban


Remélem, ez az írás segít egy kicsit jobban megérteni ezt a fontos jelenséget ami alapvetően határozza meg a kínai társadalom és a társas kapcsolatok működését. A következő posztban a harmóniát fogjuk hasonló módon górcső alá venni.

Az előző posztban igyekeztem eloszlatni pár tévhitet a kínai nyelv "nehézségével" kapcsolatban. A mostani írásban pedig arról szeretnék beszélni ami szerintem a valós kihívást jelenti a kínaiul tanuló számára. 

Az első dolog amiről említést kell tennünk, az természetesen a nyelvtanulás "technikai" része: maga a nyelv, mint jelrendszer. A legtöbb írás, ami a kínai nyelv tanulásával foglalkozik, kizárólag erre az aspektusra fókuszál. Érthető is, hiszen ez maga "A nyelv", kiejtéssel, hangsúlyokkal, írásjegyekkel együtt. Igen, a nyelvet megtanulni nem rövidtávú elfoglaltság, de messze nem lehetetlen. Arról, hogy a magyar anyanyelvű tanulónak mi nehéz és mi könnyebb a kínai nyelvben, már mások írtak, én most szeretném ezt az egész nyelvtanulás dolgot egy kicsit tágabb kontextusba helyezni. Mert tudni a szavakat, írásjegyeket, hangsúlyokat, még nem jelent teljes tudást.

Az alapok megtanulása természetesen fontos, de a munka nem ér véget a 3-4000 írásjegy megtanulásával és a nyelvtanilag helyes mondatok felépítésének képességével. Sőt, az igazi munka talán csak itt kezdődik. Mert a nyelv csupán eszköz, gondolatok, jelentések hordozója, de ahogy ez az eszköz, a kínai nyelv erősen különbözik a mi eszközünktől, nyelvünktől, ugyanúgy a közvetíteni szánt gondolatok sem egyformák. Minden nyelv az adott kultúrában gyökerezik, a kínaira ez talán különösen igaz. Rengeteg kifejezés, fogalmazásmód mutat világszemléletbeli különbségekre, amik megértése és főleg elsajátítása kihívás lehet a tanuló számára. Például itt van az idő fogalma: a mi nyugati világunkban ha az időt vizuálisan akarjuk elképzelni, általában egy vízszintesen futó vonalra gondolunk. A kínaiaknál az idő függőlegesen mozog, azok az időhatározó kifejezések amelyek a "korábbi" illetve a "későbbi", "utáni" értelmet jelölik (pl. olyan kifejezésekben mint a "múlt hét" és "jövő hét") helyhatározóként is működnek, és olyankor az értelmük "fölött", "rajta valamin", illetve "alul","valami alatt". Ezekhez a különbségehez ugyanúgy hozzá kell szokni, mint az írásjegyek meghatározott vonássorrendjéhez, a jó hír viszont az, hogy idővel ugyanolyan automatikussá is válnak.

A végére hagytam a legnehezebb dolgot, ami az én véleményem szerint a legnagyobb kihívás a kínaiul tanuló számára, ez pedig nem más mint a társadalmi érintkezés íratlan és gyakran kimondatlan szabályai. Ezeket a szabályokat megtanulni nehezebb, mint a nyelv technikai aspektusait, elsősorban azért, mert erről nincsenek tankönyvek és a tanárok sem sokat beszélnek róla. Ugyanakkor létfontosságú, hiszen ez határozza meg a személyes kapcsolatainkat az anyanyelvű beszélőkkel. Külföldiként általában nagyfokú udvariassággal fogadnak minket a kínai társadalmak (személyes kapcsolatokról beszélek, nem az átlagos utcai ismeretlenekről, ha jártál már Pekingben vagy Shanghaiban, akkor tudod a különbséget), ami kezdetben sokat segíthet a beilleszkedésben, később azonban problémákat okozhat. Ugyanis kívülállóként természetes, hogy időnként hibákat követünk el,megszegjük az íratlan szabályokat, amiket nem is ismerünk. Ám míg a nyelvi botlásainkat adott esetben szívesen kijavtják, jó eséllyel senki nem fog minket figyelmeztetni ha véletlenül udvariatlanok voltunk. Mivel a hagyományos kínai értékrend szerint a harmónia mindennél fontosabb (erről bővebben majd egy másik írásban), mindenféle nyílt konfrontáció udvariatlanság, és bármi áron kerülendő. Vagyis akkor is mososlyogni fognak rád, ha éppen vérig sértetted az egész családjukat, később meg nem fogod érteni, miért nem hívnak többet, mikor legutóbb is olyan jót beszélgettetek. Hacsak nincsen óriási szerencséd és egy brutálisan őszinte kínai barátod aki rámutat a hibákra, rendkívül nehéz megtanulni a szabályok szerint játszani.

Az én személyes tapasztalatom az Ázsiában töltött évek alatt azt mutatja, hogy a társadalmi normák ismerete legalább annyira fontos a beilleszkedésben mint a nyelvtudás. Bár az első időkben mindenki udvarias és segítőkész, de hosszabb távon bizony elvárják, hogy "kínaiként" viselkedjünk. Hogy akkor ezt hogyan lehet megtanulni? A következő poszban megosztok pár tippet, ami nekem hasznos volt.