Általános közhiedelem, hogy a kínai nyelv nehéz. Mert ugye csak ránézünk arra a sok krikszkraszra ami úgy néz ki, mintha fura bogarak mászkálnának a papíron és arra gondolunk: hogyan lehet ezt megérteni? És hogyan lehet ezt megtanulni?
Pedig a kínai is csak egy nyelv, és mint minden egyéb nyelv, megtanulható. Az agyunk arra van drótozva, hogy nyelvet tanuljon, ha a feltételek adottak, akkor a "tanulás" bizony megtörténik - erőfeszítés nélkül!
Való igaz, a kínai nyelv rendszere kevésbé hasonlít a magyarra, mint mondjuk az európai nyelvek. De ez nem jelenti azt hogy reménytelen lenne a tanulás.
Annak, hogy hajlamosak vagyunk a kínait "nehéz" nyelvnek elkönyvelni, kulturális okai is vannak. Egyrészt történelmileg igencsak el voltunk szigetelve a Középső Birodalomtól egészen pár évtizeddel ezelőttig, így a kínai nyelvvel, kultúrával való foglalkozás szokatlan, különc dolognak számított. Még nincs húsz éve hogy elkezdtem tanulni a nyelvet, de akkor még tényleg csodabogárnak tartották a hozzám hasonlókat. Ahogy telnek az évek és Kína világpolitikai pozíciója változik, egyre "indokoltabbá" válik a kínai tanulás,és ahogy egyre többet hallunk, olvasunk az országról, úgy válik egyre megszokottabbá, közelibbé. A kínaiul tanuló többé nem csodabogás, hanem "gondol a jövőjére".
Másrészt pedig ott van a fizikai különbözőség kérdése. Mivel a kínaiak kevésbé hasonlítank ránk mint mondjuk a norvégok, ezért hajlamosak vagyunk a nyelvet és a kultúrát is "idegenebbnek" tekinteni. Ennek a jelenségnek ékes bizonyítéka, hogy amikor a szakdolgozatomhoz Amerikában dolgozó, nem anyanyelvű kínai tanárokat kérdeztem arról, hogy milyen előítéletekkel találkoznak a munkájuk során, az egyik dolog amiről sokuk beszámolt, hogy az iskolai vezetés illetve a szülők sokkal könnyebben kérdőjelezték meg az ő szakmai kompetenciájukat mint az európai nyelveket tanító, de hasonlóan nem anyanyelvű kollégáikét. Én is gyakran találkozom a meglepett kérdéssel: kínai tanár? De hiszen te nem vagy kínai! Valóban nem, de ez nem jelenti azt hogy nem tudhatok kínaiul! (a nem-anyanyelvű tanárokról majd egy másik bejegyzésben, nagy vesszőparipám, a szakdolgozatomat is erről írtam Tajvanon) Érdekes módon azon senki sem csodálkozott, hogy egy ideig angolt tanítottam Tajvanon, pedig nemcsak kínai nem vagyok, de amerikai sem.
Remélhetőleg ez az előítélet is hamarosan elhalványul ahogy világszerte egyre több egyetem és más iskola indít kínai tanfolyamokat és egyre több "külföldi" a világ minden tájáról kezd kínaiul beszélni.
A kínaiak egy része is szereti a nyelvet, mint kulturális örökségüket, a kínai emberek kizárólagos tulajdonának tekinteni. Az ilyen emberek a kezdő nyelvtanulóval nagyon segítőkészek, szívesen elmagyaráznak bármit, viszont a folyékonyan beszélő külföldit előszeretettel emlékeztetik ismeretei határaira, rámutatva, mennyi mindent nem tud. A tajvani éveim alatt volt egy csoporttársam Texasból, aki hosszú évek óta kimerítő kutatásokat folytatott a klasszikus kínai nyelv különböző területein, konferenciákon prezentált, szaktudása vetekedett az anyanyelvű kollégáival. Mégis, nagyon sokszor megkérdőjelezték a hitelességét, gyakran a klasszikus kínaiban teljesen járatlan emberek, pusztán azon az alapon, hogy anyanyelvi beszélőként nekik van igazuk.
De mindezek ellenére a kínai nem "nehéz". Mi mind gond nélkül sajátítottuk el a magyart, pedig az is "nehéz" nyelv, csak ezt akkor nem tudtuk. A kínai ugyanúg megtanulható. Természetesen a nem megfelelő tanulási/tanítási módszer megnehezítheti a dolgunkat, de ez nem a nyelv hibája. A neten körülnézve egyre több kínai nyelvvel foglalkozó blog, youtube csatorna és egyéb oldal szerzője nem anyanyelvű kínai, akik mégis magas fokon képesek voltak elsajátítani ezt a nyelvet. Vagy akár itt vagyok példának én is: húszévesen kezdtem, és eljutottam addig, hogy megírtam és megvédtem a szakdolgozatomat kínaiul. És nem tervezem, hogy ennyinél megállok. Ha nekem sikerült, akkor neked is menni fog.
Pedig a kínai is csak egy nyelv, és mint minden egyéb nyelv, megtanulható. Az agyunk arra van drótozva, hogy nyelvet tanuljon, ha a feltételek adottak, akkor a "tanulás" bizony megtörténik - erőfeszítés nélkül!
Való igaz, a kínai nyelv rendszere kevésbé hasonlít a magyarra, mint mondjuk az európai nyelvek. De ez nem jelenti azt hogy reménytelen lenne a tanulás.
Annak, hogy hajlamosak vagyunk a kínait "nehéz" nyelvnek elkönyvelni, kulturális okai is vannak. Egyrészt történelmileg igencsak el voltunk szigetelve a Középső Birodalomtól egészen pár évtizeddel ezelőttig, így a kínai nyelvvel, kultúrával való foglalkozás szokatlan, különc dolognak számított. Még nincs húsz éve hogy elkezdtem tanulni a nyelvet, de akkor még tényleg csodabogárnak tartották a hozzám hasonlókat. Ahogy telnek az évek és Kína világpolitikai pozíciója változik, egyre "indokoltabbá" válik a kínai tanulás,és ahogy egyre többet hallunk, olvasunk az országról, úgy válik egyre megszokottabbá, közelibbé. A kínaiul tanuló többé nem csodabogás, hanem "gondol a jövőjére".
Másrészt pedig ott van a fizikai különbözőség kérdése. Mivel a kínaiak kevésbé hasonlítank ránk mint mondjuk a norvégok, ezért hajlamosak vagyunk a nyelvet és a kultúrát is "idegenebbnek" tekinteni. Ennek a jelenségnek ékes bizonyítéka, hogy amikor a szakdolgozatomhoz Amerikában dolgozó, nem anyanyelvű kínai tanárokat kérdeztem arról, hogy milyen előítéletekkel találkoznak a munkájuk során, az egyik dolog amiről sokuk beszámolt, hogy az iskolai vezetés illetve a szülők sokkal könnyebben kérdőjelezték meg az ő szakmai kompetenciájukat mint az európai nyelveket tanító, de hasonlóan nem anyanyelvű kollégáikét. Én is gyakran találkozom a meglepett kérdéssel: kínai tanár? De hiszen te nem vagy kínai! Valóban nem, de ez nem jelenti azt hogy nem tudhatok kínaiul! (a nem-anyanyelvű tanárokról majd egy másik bejegyzésben, nagy vesszőparipám, a szakdolgozatomat is erről írtam Tajvanon) Érdekes módon azon senki sem csodálkozott, hogy egy ideig angolt tanítottam Tajvanon, pedig nemcsak kínai nem vagyok, de amerikai sem.
Remélhetőleg ez az előítélet is hamarosan elhalványul ahogy világszerte egyre több egyetem és más iskola indít kínai tanfolyamokat és egyre több "külföldi" a világ minden tájáról kezd kínaiul beszélni.
A kínaiak egy része is szereti a nyelvet, mint kulturális örökségüket, a kínai emberek kizárólagos tulajdonának tekinteni. Az ilyen emberek a kezdő nyelvtanulóval nagyon segítőkészek, szívesen elmagyaráznak bármit, viszont a folyékonyan beszélő külföldit előszeretettel emlékeztetik ismeretei határaira, rámutatva, mennyi mindent nem tud. A tajvani éveim alatt volt egy csoporttársam Texasból, aki hosszú évek óta kimerítő kutatásokat folytatott a klasszikus kínai nyelv különböző területein, konferenciákon prezentált, szaktudása vetekedett az anyanyelvű kollégáival. Mégis, nagyon sokszor megkérdőjelezték a hitelességét, gyakran a klasszikus kínaiban teljesen járatlan emberek, pusztán azon az alapon, hogy anyanyelvi beszélőként nekik van igazuk.
De mindezek ellenére a kínai nem "nehéz". Mi mind gond nélkül sajátítottuk el a magyart, pedig az is "nehéz" nyelv, csak ezt akkor nem tudtuk. A kínai ugyanúg megtanulható. Természetesen a nem megfelelő tanulási/tanítási módszer megnehezítheti a dolgunkat, de ez nem a nyelv hibája. A neten körülnézve egyre több kínai nyelvvel foglalkozó blog, youtube csatorna és egyéb oldal szerzője nem anyanyelvű kínai, akik mégis magas fokon képesek voltak elsajátítani ezt a nyelvet. Vagy akár itt vagyok példának én is: húszévesen kezdtem, és eljutottam addig, hogy megírtam és megvédtem a szakdolgozatomat kínaiul. És nem tervezem, hogy ennyinél megállok. Ha nekem sikerült, akkor neked is menni fog.
RSS Feed